Nem szokásom új évi fogadalmakat kötni, én inkább az egész év folyamán szoktam megfogadni magamnak mindenfélét. És mint minden rendes ember, nem szoktam persze betartani őket, csak ideig-óráig. Ez alól egy kellemes kivétel a Popsugar Reading Challange. Talán 4 vagy 5 éve fedeztem fel. A lényege hogy minden évben a Popsugar csapata összeállít egy listát 50 vagy 52 könyvekkel kapcsolatos témából (Pl. Író akinek a nevének a kezdőbetűi azok mint a Tiéd, Orvosi krimi, Könyv aminek ruha van a borítóján, stb.). Ezt követően a lelkes könyvmolyok összeállítják a saját listájukat, hogy mit szeretnének egy-egy témán belül olvasni. Bár még egyszer sem sikerült a végére érnem, azért gondolom mégis kivételnek a magam felé be nem tartott ígéreteim tengerében, mert évről-évre egyre közelebb jutok a cél eléréséhez. A tavalyi év folyamán a kitűzött könyvekből 42-t olvastam el, szóval már alakul a dolog.
Na de amiért minderről itt írok az az, hogy idén arra jutottam, hogy megspékelem a dolgot azzal, hogy a legjobb könyvek alapján készítek egy-egy fotó sorozatot. Eredetileg mind az 50-ről szerettem volna, de a második könyvnél (Helen Hoang: A szerelem egyenlete) rájöttem, hogy nem minden könyvnek lesz olyan témája amit szívesen megörökítenék.
Azonban most térjünk rá az első megvalósított projektre. A könyv Alice Broadway: Ink című műve. Nyilván mivel nem vagyok irodalmár, így ne várjatok tudományos elemzést tőlem, azonban írnék pár sort a történetről és némi véleményt mielőtt mutatnám az elkészült képeket. Magának a könyvnek már a külleme is gyönyörű, tudom don’t judge the book by it’s cover, de én ha egy könyvnek szép a borítója azért oda vagyok meg vissza (vagy ha egy bornak cuki címkéje). A történetünk egy ifjúsági regény és a véleményem szerint fejlődéstörténet (bár nem láttam hogy bekategorizálták volna ide).
Egy olyan disztópikus világban játszódik, ahol a társadalom arra épül, hogy az emberek minden mérföldkövet és nagyobb cselekedetet vagy érzelmi töltetet, kötelezően megörökítenek a testükön tetoválások formájában. A rendszer ellenségei pedig a renegát „üresbőrűek”, akik nem hajlandóak megbélyegezni, beskatulyázni magukat. Az előbbiek úgy gondolják hogy az utóbbiak azért nem teszik ezt mert titkolnivalójuk van, de ahogy halad előre a történet egyre összetettebb képet fest le a két csoportról és egyre inkább kiderül, hogy milyen korrupt ez a társadalom a rend fenntartása érdekében.
A történetünk főhőse a 16 éves Leora életét, a történtet idejében kettő fontos dolog határozza meg. Az egyik az Édesapja halála, ami megrendítő és a későbbiekre nézve a történet fő konfliktusainak az alapja (amiket nem írok le, mert lényegében mind spoiler lenne), a másik pedig, hogy az iskola végeztével tetováló művész gyakornok lesz (ez nyilván egy fontos munka ebben a világban). Gondolhatjátok hogy klasszikus nyálként (tipikus ifjúsági regény húzás) a szürke, háttérben meghúzódó, introvertált főhősünk, hirtelen minden dolog közepe lesz. Ez mondjuk végtelenül sablonos, viszont ami tetszett benne az az, ahogyan próbálja megtalálni a helyét ebben a világban, és úgy általában a történetben, megismerni Önmagát és végig megkérdőjelezi hogy Ő lenne a sztori főszereplője. És mindezt lényegében egészen a könyv utolsó mondatáig teszi. Amit én egy epic csattanónak éltem meg ezáltal (mármint a könyv utolsó mondatát).
Az egyetlen kifogásom a könyv ellen (és nyilván akiket az ilyesmi zavar azoknak nem ajánlom), hogy mivel ifjúsági regény, így néhol kifejezetten gyermeteg stílusban van megírva, amit összességében nekem a történet felülírt, de azért el tudom képzelni, hogy vannak olyan emberek akikben ez ellenérzést kelt.
A témához fotó modell keresésem közben az volt a cél, hogy olyan embert találjak akinek cuki, kedves arca van, mégis sok tetoválása. Így amikor jelentkezett Niki a felhívásomra, rajta éreztem leginkább azt a hatást amit a képekkel ki akartam fejezni. A szuper smink pedig @petrakristonmakeup alkotása. Most pedig lássuk a képeket 🙂
